A magyar népzene, népdal és néptánc gyökerei visszanyúlnak a sámánok idejéig, mikor az ember és a természet ma már ismeretlen minőségű kapcsolatban álltak egymással. A kapcsolódás kölcsönhatást is jelentett, amely varázslatokkal teli, félelem mentes állapotot idézett elő.
A gyermek kerek egész. A magyar őskultúra szintén sűrűre és gömbölyűre csiszolódott az idő és emberek sokasága által. A ritmika, alapritmus a magzati nyugalmat idézi, mikor a világ metronómját az anya szívverése jelentette.

A dallamvilág azokból a hangokból áll, amely a kicsik szájára könnyen illeszkedik, egyszerű, mégis változatos. A szövegek egy megismerhető, megváltoztatható világ szövetségét hordozzák: Varázsigék, állat mondókák, mind-mind olyan míves világot és szókincset adnak a frissen kibontakozó gyermeki elmének, amely biztonságosan elhelyezi őt a világban.
A körben mindenki fontos. Az egó, a dackorszak csodálatos oldószere.
Az ugrós tánc, tapsolás, táncszók kiabálása feszültség oldó, boldogság generátor....